Kiemelt pályázatok

Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása

Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program

Kódszám GINOP-1.2.2-16

A vissza nem térítendő támogatás célja a KKV-k fejlődésének, gazdaságban betöltött szerepének, piaci pozíciójának erősítése, munkahelyek megtartását eredményező beruházások támogatása, a területi különbségek csökkentése, a térségi felzárkóztatás és a helyi gazdaság megerősítése.

Pályázati időszak

A pályázat beadható 2017.01.25-től 2019.01.25-ig. (A pályázatok folyamatosan, a beérkezés sorrendjében kerülnek elbírálásra.)

Kedvezményezettek köre

A pályázaton olyan kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok, SZJA hatálya alá tartozó egyéni vállalkozók, egyéni cégek, illetve szövetkezetek indulhatnak, amelyek:

  • megfelelnek a mikro-, kis- és középvállalkozásokra vonatkozó alkalmazotti létszám és pénzügyi határértékeknek, valamint
  • minimum 1 lezárt, teljes üzleti évvel rendelkeznek és a legutolsó lezárt, teljes üzleti évben az éves átlagos statisztikai állományi létszámuk minimum 1 fő volt (az 1 lezárt üzleti évre és a létszámra vonatkozó feltétel teljesülhet a pályázó vállalkozást 50 %-nál nagyobb mértékben tulajdonló vállalat vagy magánszemély tulajdonoson keresztül kapcsolódó vállalkozás tekintetében is. Ebben az esetben a két vállalkozás gazdálkodási adatai 100 %-ban összegzésre kerülnek).

További kizáró okok
Nem nyújtható támogatás azon pályázó részére,

  • amely nem felel meg a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményének;
  • amely nem minősül átlátható szervezetnek;
  • amely nehéz helyzetben van;
  • amelynek beruházása kiemelkedően jelentős kockázatot hordoz;
  • amellyel szemben a pályázat benyújtásának időpontjában a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), illetve elődszervezete, az APEH által indított végrehajtási eljárás van folyamatban;
  • amelynek a pályázat benyújtását megelőző utolsó lezárt, teljes üzleti év saját tőkéje negatív vagy a törzstőke jogszabályban előírt legkisebb mértéke alá csökkent (induló vállalkozások esetén nem releváns);
  • amely mezőgazdasági vállalkozásnak minősül, azaz a legutolsó lezárt, teljes üzleti évben nettó árbevételének több mint 50%-át 01.11-03.22 TEÁOR szám szerinti mezőgazdasági tevékenység teszi ki.

Fenti felsorolás nem teljes körű, csak a leglényegesebb kizáró okokat tartalmazza.

Iparági korlátozások

A szabad vállalkozási zónának nem minősülő településen megvalósuló beruházások esetében (a megvalósulás helyétől függetlenül) kizárólag az alábbi "Feldolgozóipari tevékenységek TEÁOR besorolása" listában szereplő tevékenységek fejleszthetőek.

Kérjük, adja meg, hogy mely településen valósul meg a beruházás, és a rendszer megjeleníti, hogy milyen tevékenységet fejleszthet:

Település neve:

A pályázat keretében támogatható tevékenységek listája TEÁOR'08 besorolás szerint:

A csillaggal (*) jelölt szakágazatokban megvalósuló fejlesztés nem irányulhat az Európai Unióról szóló Szerződés 1. számú mellékletében (Annex I.) szereplő mezőgazdasági termékek elsődleges termelésével, feldolgozásával vagy forgalmazásával kapcsolatos beruházásokra.

A brüsszeli nómenklatúrában
szereplő vámtarifaszám
A termékek leírása
1. ÁRUCSOPORTÉlő állatok
2. ÁRUCSOPORTHús és élelmezési célra alkalmas vágási melléktermékek
3. ÁRUCSOPORTHalak, rákfélék és puhatestűek
4. ÁRUCSOPORTTejtermékek; madártojások; természetes méz
5. ÁRUCSOPORT
05.04Állati belső részek, hólyag és gyomor (kivéve a halakét), egészben vagy darabokban
05.15Máshová nem sorolt vagy máshol nem említett állati termék; az 1. árucsoport vagy a 3. árucsoport szerinti, emberi fogyasztásra nem alkalmas élettelen állat
6. ÁRUCSOPORTÉlő fák és egyéb növények; gumók, gyökerek és hasonlók; vágott virágok és díszítő lombozat
7. ÁRUCSOPORTÉlelmezési célra alkalmas zöldségek, gyökerek és gumós gyökerek
8. ÁRUCSOPORTÉlelmezési célra alkalmas gyümölcs és dió; citrus- és dinnyefélék héja
9. ÁRUCSOPORTKávé, tea és fűszerek, a matétea (09.03 vtsz.) kivételével
10. ÁRUCSOPORTGabonafélék
11. ÁRUCSOPORTMalomipari termékek; maláta és keményítő; sikér; inulin
12. ÁRUCSOPORTOlajos magvak és olajtartalmú gyümölcsök; különféle magvak és gyümölcsök; ipari és gyógynövények; szalma és takarmány
13. ÁRUCSOPORT
ex 13.03Pektin
15. ÁRUCSOPORT
15.01Sertészsír és egyéb kiolvasztott sertészsiradék; kiolvasztott baromfizsiradék
15.02Kiolvasztatlan szarvasmarhafaggyú, juh- vagy kecskefaggyú; ezen zsiradékokból előállított faggyú (beleértve az első lét ("premier jus")
15.03Sertészsírsztearin, oleosztearin és faggyúsztearin; sertészsírolaj, oleoolaj és faggyúolaj, nem emulgeálva, keverve vagy bármilyen más módon elkészítve
15.04Halból és tengeri emlősből nyert zsír és olaj, finomítva is
15.07Folyékony vagy szilárd stabilizált növényi olajok, nyersen, finomítva vagy tisztítva
15.12Állati vagy növényi zsírok és olajok hidrogénezve, finomítva is, de tovább nem elkészítve
15.13Margarin, mesterséges zsiradék és más étkezési célra alkalmas feldolgozott zsiradék
15.17Zsíros anyagok, illetve állati vagy növényi viaszok feldolgozási maradékai
16. ÁRUCSOPORTHúsból, halból, rákfélékből vagy puhatestűekből készült termékek
17. ÁRUCSOPORT
17.01Répacukor és nádcukor szilárd állapotban
17.02Egyéb cukor; cukorszirup; műméz (természetes mézzel keverve is); karamell
17.03Melasz, fehérítve is
17.05(*)Ízesített vagy színezett cukor, szirup és melasz, a bármilyen arányban hozzáadott cukrot tartalmazó gyümölcslevek kivételével
18. ÁRUCSOPORT
18.01Kakaóbab egészben vagy törve, nyersen vagy pörkölve
18.02Kakaóhéj, -hártya, -bőr és kakaóhulladék
20. ÁRUCSOPORTZöldségfélékből, gyümölcsből vagy más növényrészekből előállított készítmények
22. ÁRUCSOPORT
22.04Szőlőmust, erjedésben vagy alkohol hozzáadásától eltérő módon lefojtva
22.05Friss szőlőből készült bor; szőlőmust alkohol hozzáadásával lefojtva
22.07Más erjesztett italok (például almabor, körtebor és mézbor)
ex 22.08(*)
ex 22.09(*)
Az e szerződés I. mellékletében felsorolt mezőgazdasági termékekből nyert bármilyen erősségű etil-alkohol és szesz, denaturálva is; a likőrök, egyéb szeszesitalok és szeszesitalok előállítására használt összetett alkoholos készítmények ("koncentrált kivonatok") kivételével
ex 22.10(*)Ecet és ecetpótlók
23. ÁRUCSOPORTÉlelmiszeripar melléktermékei; elkészített állati takarmányok
24. ÁRUCSOPORT
24.01Feldolgozatlan dohány, dohányhulladék
45. ÁRUCSOPORT
45.01Természetes parafa, megmunkálatlan, aprított, szemcsézett vagy őrölt parafa; parafahulladék
54. ÁRUCSOPORT
54.01Len, nyersen vagy megmunkálva, de nem fonva; lenkóc és lenhulladék (beleértve a foszlatott rongyhulladékot is)
57. ÁRUCSOPORT
57.01Kender (Cannabis sativa), nyersen vagy megmunkálva, de nem fonva; kenderkóc és kenderhulladék (beleértve a foszlatott rongyhulladékot is)

(*) Az Európai Gazdasági Közösség Tanácsa 1959. december 18-ai 7a. sz. rendeletének (HL 7. szám, 1961.01.30., 71. o.) 1. cikke által beillesztett vámtarifaszám.

Nem nyújtható támogatás:

  • olyan vállalkozás részére, amely mezőgazdasági vállalkozásnak minősül, azaz a támogatási kérelem benyújtását megelőző jóváhagyott legutolsó lezárt, teljes üzleti év éves beszámoló szerinti árbevételének (egyéni vállalkozók esetében az adóalapba beszámított bevételének) több, mint 50%-át TEÁOR szerinti mezőgazdasági tevékenység (TEÁOR szám: 01.11-03.22) teszi ki;
  • a TEÁOR’08 12.00 (dohánytermék gyártása), 19.10-20 (kokszgyártás, kőolaj-feldolgozás), 24.10 (vas-, acél-, vasötvözet-alapanyag gyártása), 30.11-12 (hajó, csónak gyártása) és 33.11-20 (ipari gép, berendezés, eszköz javítása) kód szerinti tevékenységekkel kapcsolatos beruházásokra;
  • olyan vállalkozás részére, amelynek fejlesztési igénye szálláshely és/vagy fürdőfejlesztésre irányul;
  • amely azt exporttal kapcsolatos tevékenységhez használná, ha az az exportált mennyiségekhez, értékesítési hálózat kialakításához és működtetéséhez vagy az exporttevékenységgel összefüggésben felmerülő egyéb folyó kiadásokhoz közvetlenül kapcsolódik;
  • amely annak felhasználását import áru helyett hazai áru használatától teszi függővé;
  • amely azt elsődleges mezőgazdasági termeléshez használja fel;
  • amelynek fejlesztési igénye a hulladék újrahasznosítása tevékenységhez (TEÁOR 38.32) kapcsolódódik;
  • azon támogatást igénylő részére, amely azt mezőgazdasági termékek feldolgozásához vagy forgalmazásához használja fel, amennyiben
    • a támogatás összege az elsődleges termelőktől beszerzett vagy érintett vállalkozások által forgalmazott ilyen termékek ára vagy mennyisége alapján kerül rögzítésre,
    • vagy a támogatás az elsődleges termelőknek történő teljes vagy részleges továbbítástól függ.

Regionális beruházási támogatás esetén nem nyújtható támogatás:

  • mezőgazdasági (Annex I. listában szereplő) termékek elsődleges termelésével, feldolgozásával vagy forgalmazásával kapcsolatos beruházásokra (azaz nincs kizárva az a feldolgozással kapcsolatos beruházás, amelynek eredményeként a feldolgozott termék nem minősül mezőgazdasági terméknek);
  • szintentartó beruházásokra;
  • szintetikusszál-ipari tevékenységhez, tengeri vagy közúti személy- vagy áruszállítási szolgáltatás nyújtásához;
  • energiatermelési, energiaelosztási tevékenységhez és energetikai célú infrastruktúra létrehozását szolgáló beruházáshoz;
  • szélessávú infrastruktúra kiépítéséhez; kutatási infrastruktúra fejlesztéséhez;
  • a beruházó vagy kapcsolt vállalkozása a kérelem benyújtását megelőző két évben a kérelemmel érintett tevékenységgel azonos vagy hasonló tevékenységet szüntetett meg vagy tervez a beruházás befejezésétől számított három éven belül az Európai Gazdasági Térség (EGT) területén.

Megújuló energia termeléséhez nyújtott beruházási támogatás esetén nem nyújtható támogatás:

  • már elfogadott, de még nem hatályos uniós szabványnak való megfelelés érdekében megvalósított beruházáshoz.

Csekély összegű támogatás esetén nem nyújtható támogatás:

  • amely azt a közúti kereskedelmi árufuvarozást ellenszolgáltatás fejében teherszállító járművek megvásárlására használja fel.

Fenti felsorolás nem teljes körű, csak a leglényegesebb iparági korlátozásokat tartalmazza.

Megvalósítás helyszíne

Kizárólag a közép-magyarországi régió (Budapest, Pest megye) területén KÍVÜL megvalósuló fejlesztés támogatható.

A megvalósulási helynek legkésőbb a pályázat benyújtásáig bejegyzésre kell kerülnie, és a támogatási kérelem benyújtásának időpontjában per- és igénymentesnek kell lennie (kivéve, ha a kedvezményezett az igény jogosultja).

Emellett alkalmasnak kell lennie, illetve a projekt megvalósítása során alkalmassá kell válnia a támogatási kérelemben jelzett tevékenység végzésére. A megvalósulási helyszín akkor tekinthető alkalmasnak, ha a projekt tárgyát képező tevékenység elvégezhető a helyszínen, a projekt megvalósításhoz biztosított a megfelelő infrastruktúra.

A megvalósítás helyszínére vonatkozóan a kedvezményezettnek a vonatkozó hatósági engedéllyel/engedélyekkel nem a pályázat benyújtásakor, hanem az első kifizetési kérelem időpontjában kell rendelkeznie.

A működés igazolására a következő dokumentumok egyikének rendelkezésre állásával kerülhet sor:

  • iparűzési adó fizetésigazolás;
  • engedélyköteles tevékenység esetén hatósági engedélyek megléte;
  • közüzemi számla (önmagában a rendelkezésre állási díj vagy alapdíj megfizetése nem elegendő).

Amennyiben a telephelyen munkavállalók foglalkoztatása történik, úgy a munkavállalók tényleges, a projekthelyszínen történő foglalkoztatásnak igazolására szolgáló dokumentumok, amelyek egyikének rendelkezésre állása a munkajogi iratokkal együtt igazolja a foglalkoztatást:

  • a projektben foglalkoztatott munkavállalók a projekttel azonos megyében, vagy a megvalósítás helyszínéhez képest napi munkába járással elérhető távolságban lévő állandó/ideiglenes lakcímének igazolása, vagy
  • a munkába járás dokumentumainak, egyéb, a foglakoztatáshoz kapcsolódó személyi jellegű költségek felmerülésének igazolása munkahelyi beléptető, biztonsági rendszerek naplóinak/felvételeinek rendelkezésre állása.

A felsorolt dokumentumok a támogatási kérelem jogosultsági ellenőrzése, tartalmi értékelése során, valamint a megvalósítás és a fenntartás időszakában bármikor bekérhetők.

A támogatást igénylő szerződéses kötelezettsége, hogy a projektet, a támogatási szerződésben megjelölt megvalósítási helyszínen megvalósítja, és azt a fenntartási időszak alatt, ugyanezen a helyen fenntartja, illetve üzemelteti.
Olyan esetekben, amikor a projekt keretében nem helyhez kötött eszköz kerül beszerzésre, berendezések, infokommunikációs technológia (IKT) eszközök) - kivéve a helyhez kötött informatikai eszközök, pl. szerver, rack szekrény, nagyteljesítményű nyomtató/szkenner stb.- a kedvezményezett abban az esetben is eleget tesz szerződéses kötelezettségének, ha a nem helyhez kötött eszközt, a projektre vonatkozó régióban található, cégkivonatban bejegyzett székhelyére/telephelyére/fióktelepére aktiválja, függetlenül attól, hogy az eszközzel ideiglenesen más országrészben folytat tevékenységet.

A megvalósítási helyszín műszaki követelményei eszközbeszerzés esetén:

  • Helyhez kötött eszközök

    A projekt keretében megvalósuló fejlesztés tárgyát képező, helyhez kötött eszközök általában gépek, berendezések. A megvalósítási helyszín abban az esetben alkalmas a projekt megvalósítására, ha:

    • a beszerzett eszközök elhelyezése, üzemeltetése biztosított;
    • az eszközök elhelyezéséhez általában fedett, infrastruktúrával ellátott helyiség (üzemcsarnok, műhely szükséges);
    • a helyiség kialakítása (méretek, padozat teherbírása) és infrastruktúra ellátottsága (elektromos áram, víz, gáz ellátás, szükség szerint technológiai infrastruktúra, biztonsági infrastruktúra; ú.m. tűzi víz és tűz- és füstjelző berendezés), az ott dolgozók számára kialakított kommunális helyiségekkel, alkalmas kell, legyen a beszerzett eszközzel végzendő tevékenységhez.
  • Mobil eszközök

    Mobil eszközbeszerzés esetén a megvalósítási helyszínnek alkalmasnak kell lennie a mobil eszközök átmeneti tárolására. Mobil munkagépek esetén a megvalósítási helyszínen biztosítani kell a:

    • közútról történő megközelítés lehetőségét;
    • gépek ki/bejárásának lehetőségét;
    • gépek tárolására alkalmas teret (terepet), valamennyi a projekt keretében beszerzett mobil berendezés egyszerre történő tárolása esetén is (sármentesített felület);
    • gépek őrzését (épület, ideiglenes építmény, lakókocsi);
    • tűzvédelmet.

    Egyéb esetekben, a megvalósítási helyszínen biztosítani kell az eszközök:

    • ki/beszállításának lehetőségét;
    • biztonságos elhelyezését/raktározását a tároló helyiségben.
  • Eszközbeszerzés: IKT eszközök

    IKT eszközök beszerzése esetén a megvalósítási helyszínnel kapcsolatos, az eszközök üzemeltetéséhez, működtetéséhez szükséges műszaki elvárások (kommunális infrastruktúrával, szélessávú internet csatlakozással rendelkező épület, szerver megfelelő elhelyezése, a beszerzett számítógépeknek megfelelő irodai munkahely) csak abban az esetben érvényesek, amennyiben az eszközök üzemeltetésének helyszíne egybe esik a projekt megvalósítási helyszínével.

A támogatásból beszerzett IKT eszközök üzemeltetése, működtetése a megvalósítás helyszínén kívül is történhet, és nem releváns, hogy a támogatott eszközzel nyújtott szolgáltatás hol érhető el. Ilyen esetekben az üzemeltetés helyszínével, és nem a megvalósítás helyszínével kapcsolatban támaszthatók az eszközök üzemeltetéséhez tárolásához előírt, a megvalósítás helyszínére vonatkozó műszaki követelmények.

Elszámolható költségek köre

Valamennyi költség regionális beruházási támogatásként számolható el, kivéve az online megjelenés, mely csekély összegű támogatásnak minősül, illetve a megújuló energiatermelő eszközök költségei, melyek a megújuló energia termeléséhez nyújtott beruházási támogatás kategóriába sorolandók.

A projekt keretében kizárólag a Felhívás 2. sz. mellékleteként megtalálható VTSZ lista (lásd lenti keresőt) alá tartozó eszközök kerülhetnek beszerzésre beleértve a tartozékokat is.

Önállóan támogatható (kötelező elem):
  • Technológiai korszerűsítést eredményező, VTSZ listán szereplő, új eszköz (min. nettó 100 ezer Ft / db értékben, 100.000 Ft érték alatti eszköz csak akkor támogatható, ha az a beszerzendő eszköz tartozéka) beszerzésnek költsége, kötelező projektelem.
    • Tartalmazza a vételárat, tartalmazhatja az eszközbeszerzéshez kapcsolódó szállítás és üzembe helyezés, valamint az eszközbeszerzéshez közvetlenül kapcsolódó betanítás költségét is;
    • Továbbá ide elszámolhatók az eszközök felszerszámozásához az új szerszámok, új kiegészítő berendezések költségei, amennyiben alkalmassá teszik a meglévő gépet új termékek előállítására vagy kapacitásbővülést eredményeznek.
Önállóan nem támogathatók:
  • Új megújuló energiatermelő eszköz (pl.: napelem, napkollektor) beszerzésének költsége.
  • Online megjelenés – új honlap fejlesztése max. 200 ezer Ft-ig (ha nincs még, kötelező kialakítani), valamint az ehhez kapcsolható domain név regisztráció és webtárhely egyszeri díja (amennyiben még nincs ilyen) max. 30 ezer Ft értékben.
  • Közvetlenül az új eszköz működtetéséhez kapcsolható, VTSZ listán szereplő hardverek (min. nettó 30 ezer Ft / db értékben) és az új, illetve a meglévő berendezéshez kapcsolódó TESZOR listán szereplő szoftverek, a projektérték max. 25%-áig.

    Új hardverek beszerzése esetén az alábbi költségek minősülnek elszámolhatónak:

    • hardvereszközök beszerzési költségei, amely tartalmazza a vételárat, tartalmazhatja a projekthez közvetlenül kapcsolódó információ/adattárolás költségeit, valamint a közvetlenül a projekthez rendelhető hardvereszközök beszerzéshez kapcsolódó szolgáltatásokkal kapcsolatos kiadásokat;
    • hálózati eszközök beszerzési költségei, amely tartalmazza a vételárat, tartalmazhatja a projekthez közvetlenül kapcsolódó információ/adattárolás költségeit;
    • telekommunikációs eszközök beszerzési költségei, amely tartalmazza a vételárat, tartalmazhatja a projekthez közvetlenül kapcsolódó információ/adattárolás költségeit.

    Új szoftverek beszerzése esetén az alábbi költségek minősülnek elszámolhatónak:

    • alkalmazások, szoftverek, alapszoftverek beszerzése és a beszerzéshez kapcsolódó szolgáltatásokkal kapcsolatos kiadások;
    • immateriális javak (licenc) költségei;
    • testreszabás költségei;
    • migrációs (adatok is) fejlesztések költségei;
    • betanítás költsége (közvetlenül a beszerzett szoftverhez kapcsolódva).
Nem elszámolható költségek:

Mindazon költség, amely nem szerepel az elszámolható költségek között, különösen:

  • a támogatási kérelem benyújtása előtt, illetve a 2019. december 31. napja után felmerülő költségek;
  • a pályázó partner és/vagy kapcsolt vállalkozásától beszerzendő eszközök vagy szolgáltatások költségei (műszaki gépek, berendezések, immateriális javak, és igénybe vett szolgáltatások bekerülési értéke);
  • a pályázó által előállított/forgalmazott eszköz, szoftver, saját teljesítésként nyújtott szolgáltatás, saját maga által forgalmazott rendszer bevezetésének költségei;
  • szerszámkészlet költsége;
  • garanciális költségek;
  • a támogatást igénylőnél meglévő termelőkapacitások telephelyen belüli, illetve más telephelyre történő áttelepítési költsége;
  • műszaki eszközök felújítási, karbantartási költségei;
  • meglévő gépek átalakításának költségei, még akkor sem, ha az átalakítás után a gép teljesítménye, paramétere megváltozik, eszközök leszerelési költsége;
  • eszközök leszerelési költsége;
  • azon eszközök, berendezések, amelyek a támogatási kérelem benyújtása előtt bérleti vagy egyéb hasonló konstrukció keretében, továbbá tesztelési, próbaüzemi céllal a támogatást igénylőnél bármely telephelyen már használatban voltak;
  • közúti gépjármű, vízi jármű, légi jármű, vasúti jármű), pótkocsi, félpótkocsi beszerzése (8601–8609, 8701–8708, 8710–8716, 8801–8805, és 8901–8908 VTSZ számú járművek);
  • biztosítéknyújtáshoz kapcsolódó költségek, jelzálog, bankgarancia költségei, kamatköltségek;
  • termelési és/vagy szolgáltatási jellegű licenc, know-how éves ismétlődő (megújítási, forgalom utáni) díja;
  • nem termelési és/vagy szolgáltatási jellegű know-how vásárlása a szoftverek kivételével;
  • irodabútor beszerzése;
  • készletek beszerzése;
  • webtárhely bérleti díjának hosszabbítása, domain név karbantartási díja, honlap üzemeltetésének díja, szerver vagy webhely üzemeltetésének díja, amennyiben a támogatást igénylő a támogatást kérelem benyújtásának időpontjában rendelkezik honlappal.
Árajánlatokkal kapcsolatos fontos szabályok:
  • Minden költségtétel alátámasztására 3 db (!), a pályázat benyújtásakor érvényes, egymástól független árajánlatadók által magyar nyelven kiállított árajánlat csatolása szükséges.
  • A projekt költségvetésének alapját a legtakarékosabb árajánlat kell képezze.
  • A projektben beszerzett eszközöket az érintett eszközök kereskedelmi forgalmával üzletszerűen foglalkozó, kereskedőnek, vagy gyártónak minősülő szállítótól kell vásárolni, a piacon szokványos jótállási és szavatossági feltételek biztosítása mellett.
  • A támogatást igénylő, illetve az árajánlat adó/szállító székhelye, telephelye, fióktelepe között nem állhat fenn egyezés.
  • Ha a projekt megvalósítása kiemelkedően jelentős kockázatot hordoz, akkor a támogatási kérelem nincs összhangban a Felhívás célkitűzéseivel, ezért elutasításra kerülhet. Ilyen kiemelkedően jelentős kockázatot jelenthet például, ha a támogatást igénylő, illetve az árajánlat adó/szállító székhelye, telephelye, fióktelepe között egyezés áll fenn.

Beruházásra vonatkozó szabályok

Regionális beruházási támogatás kizárólag induló beruházáshoz nyújtható. Induló beruházásnak olyan tárgyi eszközök vagy immateriális javak beszerzésére irányuló beruházás minősül, amelyre teljesül az alábbi feltételek legalább egyike:

  • új létesítmény létrehozatalát eredményezi;
  • egy meglévő létesítmény kapacitásának bővítését eredményezi;
  • egy meglévő létesítmény termékkínálatának a létesítményben addig nem gyártott termékekkel történő bővítését eredményezi (ez esetben az elszámolható költségeknek legalább 200 %-kal meg kell haladniuk az eredeti tevékenység keretében használt és az új tevékenység keretében is használni tervezett eszközöknek a beruházás megkezdése előtti adóévben nyilvántartott könyv szerinti értékét);
  • egy meglévő létesítmény teljes termelési folyamatának alapvető megváltoztatását eredményezi (ez esetben az elszámolható költségek összegének meg kell haladnia az alapvetően megváltoztatandó eredeti termelési folyamathoz kapcsolódó eszközökre a kérelem benyújtásának adóévét megelőző három adóévben elszámolt terv szerinti értékcsökkenés összegét);
  • egy olyan létesítmény eszközeinek az eladótól független harmadik fél beruházó általi felvásárlására irányul, amely létesítmény bezárásra került vagy bezárásra került volna.

Megújuló energia termelés esetén kizárólag a magasabb környezetvédelmi szint eléréséhez közvetlenül kapcsolódó beruházási költség számolható el.

  • Bioüzemanyag előállításához abban az esetben nyújtható támogatás, ha a beruházás fenntartható bioüzemanyag előállítására irányul.
  • A fentiektől eltérően meglévő élelmiszeralapú bioüzemanyag-előállító egység új generációs bioüzemanyag-előállító egységgé történő átalakítására is nyújtható támogatás, ha ennek következtében az élelmiszeralapú termelés a kialakítandó új kapacitással arányosan csökken.

A csekély összegű támogatás esetén az egy és ugyanazon vállalkozásnak minősülő vállalkozások részére Magyarországon az adott évben, valamint az azt megelőző két pénzügyi évben odaítélt csekély összegű támogatás bruttó támogatástartalma nem haladhatja meg a 200 000 eurónak (közúti kereskedelmi árufuvarozást ellenszolgáltatás fejében végző, egy és ugyanazon vállalkozásnak minősülő vállalkozások esetén a 100 000 eurónak) megfelelő forintösszeget.

Támogatás összege, mértéke

Támogatás összege:

Igényelhető vissza nem térítendő támogatás: 5 és 40 millió Ft között.

Támogatás mértéke:

Minden támogatási jogcímen:

Nyugat-Dunántúl Közép-Dunántúl Dél-Dunántúl, Dél-Alföld,
Észak-Alföld, Észak-Magyarország
Mikro- és kisvállalkozások 45% 50% 50%
Középvállalkozások 35% 45% 50%
Lehetséges projektnagyság:

A projekt elszámolható összköltsége nem haladhatja meg:

Projekt ütemezése

A projekt ütemezésével kapcsolatos szabályok:

  • A projekt megvalósítása a benyújtást követő napon saját felelősségre megkezdhető.
  • A projekt fizikai befejezésére a projekt megkezdését vagy amennyiben a projekt a Támogatói Okirat hatályba lépéséig nem kezdődött meg, a Támogatói Okirat hatályba lépését követően legfeljebb 12 hónap áll rendelkezésre.

Finanszírozás

A projekt finanszírozásával kapcsolatos szabályok:

  • A kedvezményezettnek legalább a projekt összköltségének az igényelt támogatási összeggel csökkentett részét kitevő önerővel kell rendelkeznie. Az önerő saját forrásból és az államháztartás alrendszereiből származó egyéb támogatásból (pl. támogatott hitelből) állhat.

    A támogatást igénylő az önerő rendelkezésre állásról – választása szerint – legkésőbb az első kifizetési igénylés (ideértve az előlegigénylést is) benyújtásakor nyilatkozhat, amelyben vállalja, hogy a projekt megvalósítása során biztosítani fogja az önerő rendelkezésre állását, vagy legkésőbb az első kifizetési igénylésekor az önerő rendelkezésre állását igazoló dokumentumokat benyújtja. Amennyiben a kedvezményezett a támogatás kifizetését a projekt megvalósítását követően, egy összegben kérelmezi, úgy az önerő igazolására nincs szükség. Az igazolás módja lehet például számlapénz, bankbetét, értékpapír, bankhitel, tagi kölcsön, tőkeemelés, zártvégű pénzügyi lízing, stb.

    Regionális beruházási támogatás esetén az elszámolható összköltség 25%-át kitevő igazolt saját forrással kell rendelkezni.

  • A felhívás keretében egyszeri és többszöri elszámolásra is van lehetőség, azonban egyszerűsített elszámolásra nincs lehetőség. A pályázat keretében szóbeli megállapodás alapján történő költségelszámolásra van lehetőség, amennyiben a megrendelés összege nem haladja meg a bruttó 100 000 Ft-ot. Kis támogatástartalmú számlák összesítőjével történik azon forintban kiállított számlák elszámolása, amelyek alapján az igényelhető utófinanszírozott támogatás nem haladja meg az 500 000 Ft-ot.
  • Az előleg maximális mértéke a támogatás 50 %-a, de legfeljebb 20 millió Ft. A támogatási előleg – vagy több részletben történő előlegfolyósítás esetén annak első részlete – kifizetésétől számított tizenkét hónapon belül időközi kifizetés igénylést szükséges benyújtani.
  • A pénzügyi elszámolás benyújtásának végső határideje: a fizikai befejezést követő 90 nap, de legkésőbb 2019. december 31. A két időpont közül a korábbi az irányadó.

Biztosítékok

Nem köteles biztosítékot nyújtani:

  • az a kedvezményezett, amely rendelkezik legalább egy lezárt, teljes üzleti évvel, és a támogatás kifizetésekor szerepel a NAV köztartozásmentes adózói adatbázisban, VAGY
  • amennyiben az elnyert támogatás összege NEM meghaladja a 20 millió Ft-ot, VAGY
  • amennyiben az elnyert támogatás összege meghaladja a 20 millió Ft-ot, de a támogatás lehívását a kedvezményezett egy összegben és utólag kérelmezi.

Egyéb esetekben a pályázó biztosíték nyújtására kötelezett (a teljes támogatási összeg erejéig), melyet az első kifizetési kérelem (pl. előlegigénylés) benyújtásakor szükséges adni. A biztosíték formája lehet garanciavállaló nyilatkozat, ingatlan jelzálogjog, garanciaszervezet által vállalt kezesség, vagy biztosítási szerződés alapján kiállított kötelezvény.

Közbeszerzési kötelezettség

Felhívjuk a figyelmet a projekt keretében megvalósítandó beszerzések tekintetében esetlegesen fennálló közbeszerzési kötelezettségre, melynek költségei elszámolhatók a pályázatban.

Az irányadó jogszabályban meghatározott kötelezettségek megállapítása és betartása a támogatást igénylő, illetve a kedvezményezett feladata és felelőssége. A közbeszerzési kötelezettség megállapításához, a közbeszerzési eljárások szabályos lefolytatásához minden esetben a hatályos közbeszerzési törvényt és végrehajtási rendeleteit kell alkalmazni, amelyekről a Közbeszerzési Hatóság www.kozbeszerzes.hu honlapján is lehet tájékozódni.

Ha a támogatást igénylő a támogatási döntés kézhezvételét megelőzően közbeszerzési eljárást folytat le, köteles a 2014-2020 programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 272/2014. (XI.5.) Korm. rendelet XVI. fejezetének rendelkezései szerint eljárni.

Vállalások

A pályázatban az alábbi vállalások mindegyikét kötelezően teljesíteni kell:

  • Éves nettó árbevétel növelése: a projekt fizikai befejezési évét közvetlenül követő 2 üzleti évben a pályázó éves nettó árbevételének növekménye összesen eléri a kifizetett támogatás összegét, vagy átlagosan eléri az 5 %-ot, vagy a befejezést követő második üzleti év végére eléri az 5 %-ot (szabadon választható).
  • Honlap kialakítása: a honlappal nem rendelkező pályázó a projekt fizikai befejezéséig kialakítja a vállalkozás honlapját. A kialakításra kerülő honlapnak minimálisan tartalmaznia kell a vállalkozás adatait, elérhetőségét, nyitva tartását, legalább egy e-mail címet, a vállalkozás tevékenységeinek rövid bemutatását, a kínált termékeket, szolgáltatásokat, a honlap látogatóinak számát mutató számlálót, az utolsó frissítés időpontját.
  • Fenntartási kötelezettség: a pályázónak vállalnia kell, hogy a támogatott beruházással létrehozott vagyont a projekt befejezését követő 3. év végéig fenntartja és a megvalósítás helyszínén üzemelteti, továbbá termelő tevékenysége nem szűnik meg, illetve tevékenységét nem helyezi át a támogatással érintett régiókon kívülre. A támogatott beruházással létrehozott vagyon ez idő alatt a támogató előzetes jóváhagyásával adható bérbe, terhelhető meg vagy idegeníthető el.
  • Adatszolgáltatási kötelezettség: a megvalósítás és a fenntartás időszakában a kedvezményezett a projekt megvalósulásáról köteles adatot szolgáltatni.

Egyéb információk

  • Nem támogatható az a pályázó, amely pályázata a tartalmi értékelés során nem ér el legalább az 50 pontot.
  • A támogatást igénylőnek vagy a kapcsolt vállalkozásának az összegzett gazdálkodási adatok alapján legalább egy szempontot teljesíteni kell a Felhívás 4.4.3.1. pontban foglalt tartalmi értékelési kritériumokból.
  • A műszaki, szakmai tartalom csökkenése esetén az elszámolható költség és a támogatás összege arányosan csökkentésre kerül az érintett tulajdonságtól vagy képességtől való elmaradás arányában.
  • A támogatott beruházásnak olyan kapacitásbővítést kell eredményeznie, amelyre tényleges piaci igény mutatkozik, illetve javítja a technológiai felkészültséget, versenyképességet és erőforrás – hatékonyságot.
  • Amennyiben a támogatást igénylő vagy annak a 651/2014/EU rendelet 1. számú melléklete alapján meghatározott partner vagy kapcsolt vállalkozása a GINOP-1.2.2-16 jelű Felhívásra egyszerre több támogatási kérelmet nyújt be, az elsőként benyújtott támogatási kérelem kerül elbírálásra, a többi támogatási kérelem automatikusan elutasításra kerül. Újabb támogatási kérelem az előzőleg benyújtott támogatási kérelem visszavonását, elutasító döntés meghozatalát vagy a Felhívás keretében korábban támogatásban részesült projekt záró kifizetési igénylésének benyújtását követően nyújtható be.
  • Nem nyújtható támogatás olyan vállalkozás részére,
    • amely vállalkozás, vagy amelynek a 651/2014/EU rendelet 1. számú melléklete alapján meghatározott partner vagy kapcsolt vállalkozása jelen Felhívás keretében korábban támogatásban részesült projektje záró kifizetési igénylését a támogatási kérelem benyújtásáig még nem nyújtotta be;
    • amely vállalkozás, vagy amelynek a 651/2014/EU rendelet 1. számú melléklete alapján meghatározott partner vagy kapcsolt vállalkozása jelen Felhívás keretében benyújtott támogatási kérelmében szereplő ugyanazon elszámolható költségtételt tartalmazó támogatási kérelmet nyújt be a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretében meghirdetett egyéb felhívások kapcsán, kivéve, ha az egyéb felhívás keretében benyújtott támogatási kérelmét visszavonta vagy elutasító döntéssel rendelkezik;
    • azon támogatást igénylő részére, vagy amelynek a 651/2014/EK rendelet 1. sz. melléklete alapján meghatározott partner-, vagy kapcsolt vállalkozása a GINOP-1.2.1-16 és a GINOP- 1.2.6-8.3.4-16 kódszámú felhívások, illetve jelen felhívás keretében támogatásban részesült projektje záró kifizetési igénylését a támogatási kérelem benyújtásáig még nem nyújtotta be.
  • Tervezett keretösszeg: 21 Mrd Ft. A támogatott pályázatok várható darabszáma: 1000-2000 db.
  • További információk a pályázatról: https://www.palyazat.gov.hu/ginop-122-16-mikro-kis-s-kzpvllalkozsok-kapacitsbvt-beruhzsainak-tmogatsa-1